Bizonyára tisztán látja Ön is, hogy az elmúlt évtizedek alatt milyen mértékű rombolást hajtottak végre hazánkban. Ez nem csak eléri, hanem bizonyos téren túl is szárnyalja az előző korok és rezsimek pusztítását, bűntetteit. A rendszerváltásnak nevezett népámítás nem volt más, mint egy látszólag új „elit” demokratikusan végrehajtott „előremenekülése” a jelentősebb anyagi előnyök, és a biztosabb egzisztenciák megteremtése érdekében.

Azokban az emberekben, akik régi elveikhez hűek maradtak, legalább volt tartás, és ha rossz ügyet is szolgáltak érdekből, hatalomvágyból vagy azért, mert nem látták annak lényegét, esetleg csak rászedték őket, akkor sem süllyedtek utódjaik szintjére, hogy elveiket feladva 180 fokos fordulatot vegyenek, mint ahogy ezt megtették azok, akik kevésnek érezték azt a pénzt és hatalmi befolyást, ami abban a rendszerben osztályrészül juthatott nekik (pedig ez sem volt kevés!).

Ennek következtében, a remek történelmi helyzetet kihasználva, és a pénznek valamint a hatalomnak az emberi agyakat megbolondító hatását latba vetve az új elit megszervezte sorait, és végrehajtotta a „rendszerváltást”, amivel félig-meddig eltemette a régi kommunista felfogást, és annak a társadalom számára, a hosszú évtizedekig tartó kemény sulykolás következtében elfogadott látszólagos erkölcsiségét.

Annyi eszük azonban volt, hogy ha ők egyszeriben tőkésekké, demokratákká, liberálisokká, nemzetiekké, esetleg keresztényekké lesznek, akkor könnyen elveszíthetik hitelességüket. Ha pedig volt kommunistákként az ország első lépcsőben történő, sokkoló hatású szétverésében és lezüllesztésében láthatóan részt vesznek, akkor a jövőre nézve minden esélyük megszűnik az emberek becsapására, esetleg még az elégedetlenség és az újabb hazugságok miatt megtorlásokra is számíthatnak.

Ezért nem volt más lehetőség, mint kellően pénz- és hataloméhes vagy ostoba balekokat találni, és a „háttérembereket”, mint megbízható irányító és ellenőrző egységeket ezek közé bevetni és beépíteni. Ennek megszervezése pofonegyszerű volt, hiszen az állami szinten jóváhagyott és működtetett, úgynevezett „demokratikus ellenzék” meghatározó vezetői tudták a leginkább megítélni, honnan és hogyan lehet ebbe a mocskos játékba a „legmegfelelőbb” embereket bevonni.

Így történhetett meg nálunk az a világtörténelemben oly ritka eset - és később nem véletlenül még néhány volt „baráti országban” is, a ragadós ötlet következtében -, hogy egy uralmon lévő osztály, vagy inkább nevezzük csak csoportnak, egyetlen lövés, vércsepp, vagy pofon nélkül adta át nem akármilyen áldozatok árán megszerzett hatalmát a jóformán szervezetlen, támogatottság nélküli társaságoknak és klikkeknek.

Mivel nagyon jó volt az előkészítés, a legjobb propagandaszövegek kerültek bevetésre, és minden „kulturáltan és humánusan” lett lebonyolítva (mint a mesékben), a lakosságnak ez tetszett, és örült, hogy végre valami megváltozik körülötte (ez végül is megtörtént, csak mást vártak, ugyanis arról az iszonyatról, ami ezt követően kialakult hazánkban, akkoriban még álmodni sem mert volna senki). Mindez tökéletes szervezéssel és hidegvérrel szinte hetek alatt lett lebonyolítva.

A töretlen hívek, a jobbnál jobb „szakemberek” és funkcionáriusok pedig csak jöttek és jöttek, hiszen „vérszagra gyűl az éji vad.” Biztosan tapasztalták már azt, ha egy vezetőt le akarnak váltani, vagy ki akarják túrni a kényelmes, jól fizetett állásából, mi mindenre képes azért, hogy mentse magát. Most képzeljék el ugyanezt, ha államhatalmi szinten történik meg. Létezhet-e harc nélküli rendszerváltás? Igen, de csak a képzeletben, vagy a mesékben!

Ebből az egyszerű és logikus gondolatmenetből is kiviláglik az a történelmi csalás és hazugság, amit rendszerváltásnak kereszteltek el. Romániában hetekig tartó lövöldözés és vérontás volt, pedig a rendszer akkoriban jószerivel nem is változott meg, csak mások akarták a hatalmat a kezükbe venni, kihasználva az ottani elégedetlenséget és a nyomor által gerjesztett belső feszültségeket, konfliktusokat.

Nálunk ezt egy sima puccsal, az MSZMP nevének lerövidítésével és a vörös csillagból egyszerű ollózással átalakított, de „nagy sikerű” vörös szekfű bevezetésével érték el úgy az elvtársak, hogy kitaláltak egy nem mindennapi, de kézenfekvő, jól hangzó és nagyszerű cselt: a rendszerváltást.

Ezzel négy legyet ütöttek egy csapásra.

- Az új urakkal végrehajtatták azt a haza- és nemzetárulást, amihez fogható történelmi bűnt ilyen rövid idő alatt még nem követtek el a Kárpát-medencében, ezzel mintegy teljesen lejáratva nem csak a jobboldalt, hanem a változtatni akarás szándékát is, miközben a háttérben ők (a régi és új elvtársak) vagy megbízottaik foglalták el a legfontosabb helyeket és intézményeket.

- Lejáratták az erkölcs, a becsület és a tisztesség fogalma mellett a nemzeti és a keresztényi értékeket (sajnálatos módon nem kevés, magát „túlságosan” is kereszténynek vallók és egyes vezető egyházi személyiségek aktív bevonásával illetve közreműködésével), elérve ezzel a lakosság a teljes kiábrándultságát és elkeseredettségét.

- Sok pojáca primitív és visszataszító bohóckodása közepetteelhitették magukról a kulturált, a valóban tudó és tenni akaró, becsületes politikai erő látszatát. Később ennek annyian bedőltek, hogy az még őket is váratlanul érte. Eközben volt idejük és lehetőségük soraikat rendezni, és taktikájukat, valamint jövőbeni stratégiájukat tökéletesíteni.

- Megfelelő anyagi és más támogatásokra tettek szert a külföldi, most már nem keleti, hanem nyugati testvéreik, illetve cinkosaik révén (ez volt az igazi „váltás” az egészben), miközben szinte kizárólagos uralkodói voltak a hazai gazdaságnak.

Ilyen egyszerűen, a kellemeset a hasznossal összekötve lehetett levezényelni, és a maguk számára maximálisan kihasználni azt a „csodát”, amit hazug módon továbbra is rendszerváltásnak neveznek.

Pedig ez nem volt egyéb, mint váltás a rendszerben, vagyis ugyanazon ideológia vezetői és hívei, teljes fordulatot téve eddigi nézeteikhez képest, a számukra jóval nagyobb előnyöket és lehetőségeket hordozó új eszmevilágot „kényszerítik demokratikusan” a már eddig is teljesen az uralmuk és befolyásuk alatt lévő, tönkretett és meggyötört tömegekre, a változás, a jobb sors és a szebb jövő illúziójának elhitetésével. Mindezt a társadalom számára újnak tűnő, de alapjában véve semmit sem változó hatalmi helyzetből tehették, illetve tehetik meg mind a mai napig.

Ennek kivitelezése azért volt ilyen egyszerű, kézzelfogható és aránylag könnyű, mert a történelmi hely, idő és szükségszerűség kívánalmai egyszerre léptek fel, így a változtatás ténye nem jelentett különösebb kényszert vagy megrázkódtatást egyik társadalmi csoport számára sem. Mára azonban a lakosság egyre inkább becsapva érzi magát, ami arra enged következtetni, hogy újabb, évtizedekig tartó zsarnoki elnyomást és kizsákmányolást már nem tud és nem is akar eltűrni.

Ez a váltás, ami az uralkodó hatalmi csoportok, és nem az őket kiszolgáló lakosság érdekében történt, ebből az ellentmondásból következően önmagában hordozza a saját megsemmisülését, ami csak idő kérdése (pontosabban a társadalom öntudatra ébredésének törvényszerű bekövetkezése). Egy régi, már oly sokszor lejáratódott vezetőgárda attól, hogy újszerűen kezd megjelenni vagy viselkedni (ami ráadásul visszataszító és felháborító is), még nem jelenti azt, hogy alapvetően meg tudna, vagy meg akarna változni.

Mint ahogy kutyából sem lesz szalonna, a farkasok sem szoktak bárányokká változni. Ha már mások hibájából nem tudtunk tanulni, legalább időben próbáljunk meg a sajátunkból. A váltás a rendszerben vagy inkább a módszerben már bekövetkezett, itt az ideje, hogy a rendszer fel-, illetve leváltását is végrehajtsuk valamennyiünk érdekében.

Már az is váltás volt a rendszerben, hogy az új folyamatokat, legalábbis névleg, nem egyedül hajtotta végre a volt állampárt utódja. Mindezekben a cselszövésekben folyamatosan vele tartott az általa életre hívott és támogatott úgynevezett „demokratikus” ellenzék, amit azért volt célszerű létrehozni, hogy a társadalom még nagyobb szeletét fedjék le, meg egyébként is gondokat okozhat a jól megszokott, bármilyen propaganda- vagy ügynöki tevékenységre beszervezhető KISZ hiánya. Ezért van az, hogy ez az „élcsapat” nem lett feláldozva a Parlamentben a „rendszerváltás oltárán”. Bármennyire is hangoztatta az ellenzék saját antikommunistaságát, nem „akartak” kormányzó erők lenni (pontosabban akként végezni), nyilvánvaló hogy miért.

A számítások kiválóak voltak, és négy év alatt az emberek, legyenek keresztények vagy materialisták, úgy megutálták a kormányzó csürhét és fordultak jólfésült, kezüket mosó irányítóik (keresztapák) felé, hogy az már mesébe illő volt.

Igaz volt mindez, és valóssággá is vált, miközben a média mindenféle hazugságokkal, ostobaságokkal és mellébeszéléssel terelte el a figyelmet a valóban fontos dolgokról és a mindennapi élet problémáiról.

Újabb és újabb parlamenti ciklusok teltek el, miközben nem is akármilyen csapásokkal sújtották hazánkat és annak elkeseredett népét, akik vajon ekkora méretű önkínzások után hajlandóak lesznek-e, vagy tudnak-e változtatni sorsuk katasztrófális irányán?

Bármennyire is elkeserítő ez számunkra, vagy bármely okoskodó vádolna minket pesszimizmussal, azt kell hogy mondjuk: sajnos még mindig nem.

A hatalom nem adja meg magát egykönnyen, mint egy „rendszerváltás” esetén, főleg ha a kezében olyan fegyverek vannak mint a televízió, a sajtó, a kultúra, a külföldi támogatottság és a gazdaság, röviden szólva élet és halál ura. Mindaddig a legjobb esetben is csak a rosszból és a még rosszabból enged választani (ami természetesen egyedül neki jó).

Mára teljesen világossá kellett hogy váljon mindenki számára: a Parlamentben nincs olyan politikai erő, legyen az kormánypárti vagy ellenzéki, amely valóban azt is tenné amit harsog, mert ha ez így lenne, akkor már régen meg kellett volna cselekednie azokat a valóságos (!) és nem csak látszólagos lépéseket vagy kinyilatkoztatásokat, amivel tudna és akarna is az ország, illetve a nemzet jelenlegi hiábavaló sorsán változtatni!

Mivel a lakosság józanabb része már teljesen kiábrándult belőlük, ezért szavazni leginkább azok fognak elmenni, akik mostanra sem tanulták meg, hogy minden hiába, kutyából nem lesz szalonna. Újra csak a hóhérok közül akarnak majd megmentőjükre találni, ezért többnyire megint ugyanazok fognak élősködni mindnyájunkon, és hurkolják egyre szorosabbra a nyakunk köré a kötelet.

Napjainkban a társadalom nem akarja, nem tudja, vagy egyszerűen nem meri elhinni az igazságot. Célunk a dolgok valós megvilágításba helyezése, a megtisztulás. Pártunk a jelenkor nagy igazságaira való rámutatás időszerű és rendkívül fontos feladatát viszi, a további katasztrófák és a teljes összeomlás elkerülése érdekében.

Az igazság olykor fájdalmas tud lenni, de mi azt valljuk, jobb a fájdalmakon minél hamarabb túlesni, mielőtt azok akuttá válnak, vagy mint hosszú ideig, vagy netán egy egész életen át folyamatosan szenvedni miatta!

Gondolatainkat az építő, jó szándék, a figyelemfelhívás, az igazsághoz való eltántoríthatatlan ragaszkodás, valamint hazánk és a nemzet sorsának egyre rosszabbra fordulása elleni törekvés felemelő és nem mindennapi érzése, szándéka vezérelte. Munkánk szükségességét és igazságunkat a történelem megállíthatatlan folyamatai és annak megfellebbezhetetlen ítélete fogja bizonyítani a már nem is olyan távoli jövőben.

A kérdés mindössze az, mikor fogják a társadalom széles rétegei nemcsak elhinni, hanem látni, érezni és tudni is az igazságot, a folyamatos légvárépítések és a rózsaszín álmok kergetése helyett a tudatos megtévesztések és becsapások mai kifinomult ördögi világában.

Hamarosan ennek is eljön az ideje. Nem szabad megvárni a hurok szorulását, mert ilyen állapotban bármennyire is lát sok dolgot tisztábban az ember, a cselekvés lehetőségében már eléggé korlátozva van. Ne várjuk meg ezt a pillanatot, inkább hamarabb gondolkodjunk, és nyissuk ki jóval előbb a szemünket és a szánkat.

Minél később jön el ez a megvilágosodás a társadalom „fejében”, annál rosszabb állapotba fog mindenki kerülni, és egyre nehezebb lesz a történelmileg szükségszerű változtatásokat a legkisebb beavatkozással és a legkevesebb áldozat árán végrehajtani.

Sokszor bebizonyosodott, hogy a legnagyobb áldozatokat mindig a legkisebb embereknek kell hozniuk. Ne engedjük meg, hogy ez bekövetkezzen, mert ebben az esetben kivétel nélkül mindenki súlyos megpróbáltatásokon fog keresztülmenni. Ezt pedig még az ellenségeinknek sem kívánjuk.

A történelmi szükségszerűségek folyamatosságának fenntartása következtében  már régen megfogant, és az elmúlt évezredben meg is született az az alkotó és jövőbe tekintő erő, ami még időben és a megfelelő módon oldhatja meg azokat a súlyos problémákat, melyek hazánk és a nemzet sorsát leginkább befolyásolják. Ez világos és járható út lesz, melyen keresztül ki lehet és ki is kell vezetni az országot és az embereket a múlt történelmi sötétjéből és szakadékaiból. Erre más nem lesz képes, csak a Zöld Párt, mely szervezet felkészültségével, emberközpontúságával és akaraterejével már „ifjúként” is méltó ellenfele a múlt rossz emlékű, tehetetlen és kivénhedt kísértő szellemeinek.

A jövő szava a történelem szava, ami ellen nincs fellebbezés. Halogatni lehet ideig-óráig, de ezzel csak a pusztulás nagysága, a fájdalmak és a megaláztatások sokasága fog növekedni, amit nem kívánhatunk senkinek, még azoknak sem, akik mindezt tudatosan vagy tudattalanul előidézték. A történelem és a sors mindenkire kiszabja a méltó jutalmat és a megfelelő büntetést, bármennyire is hiszik sokan azt, hogy érinthetetlenek. Új szelek kezdenek már fújni országunkban, hogy megelőzzék és megakadályozzák a „nagy viharokat”.

Most már csak a megfelelő vitorlákba kell befogni ezt, és menni fog a hajó.