A IV. világháború valósága 2008-11-14, Zöldek

A hármas tagozódás helyett szellemi vákuum. Az első világháború megnyitotta az amerikai befolyás előtt az ajtót. (Ez az írás a "Der Europäer" folyóirat 8. évfolyamának 1. számában jelent meg Herbert Pfeifer tollából.)

Rudolf Steiner minden reményét a szabad szellemi életbe, ezen belül is a Waldorf mozgalomba helyezte. Úgy gondolta, hogy egyetlen diáknak sem szabad Waldorf iskola 12. osztályát úgy elhagynia, hogy a szociális szféra hármas tagozódása "ne ívódna bele a csontjaiba, mint a szorzótábla". 1919-ben azt is előre jelezte, hogy "amennyiben iskoláinkban továbbra is tanítani és a szociális kérdésekről pedig gondolkodni fognak", és ez nem változik meg, akkor "30 év múlva Európánk kipusztult lesz", azaz ha nem vagyunk képesek "gondolkodásunkat a fizikai világhoz és a szellemi világokhoz átalakítani", akkor "Európában a morális süllyedés fog bekövetkezni". Pontosan 30 évvel később, vagyis 1949-ben volt mögöttünk a II. világháború és éppen azoknak a romoknak az eltakarításával voltunk elfoglalva, melyeket a háború hátrahagyott.

De maradjunk csak a történelmi sorrendnél. Az I. világháború után Németországban a császárságot a Weimar-i Köztársaság követte, amely megint egységállamként és nem a hármas tagozódás szerint lett berendezve. Rudolf Steinernek azt a figyelmeztetését, mely szerint az "egységállamok, teljesen mindegy hogy milyen politikai felfogást képviselnek, vagy milyen struktúra szerint épülnek fel, hogy demokráciának vagy köztársaságnak nevezik őket, minden esetben az ahrimanikus inkarnáció útját képviselik" sajnos figyelmen kívül hagyták. Ez azt jelenti, hogy az egységállam mindig a materializmus és az egoizmus uralmának előkészítője, mind a magán-, mind pedig a közösségi életben.

Az első világháború megnyitotta az amerikai befolyás előtt az ajtót. Az a szellemi "immunrendszer", amit Goethe, Shiller, Fichte, Hegel, Novalis és mások építettek fel a nyugat-európai szellemi értékek védelmére, és melyeknek bevezetése az állami életbe Kasper Hauser meggyilkolásával sajnos meghiúsult, majd pedig a német császárság egyoldalú katonai és iparpolitikája miatt korrumpálódott, az a Weimar-i Köztársaság idejében teljesen összeomlott.

Ezután következett aminek következnie kellett. Ott, ahol egy michaelita-keresztény ÉN kultúrának kellett volna kifejlődnie, most az ellenkezője következik és a szellemi vákuumba az ÉN-t megsemmisíteni kívánó nemzeti szocialista rendszer fészkeli bele magát, azzal a jelszóval, hogy "Te senki sem vagy, a hazád a minden". 1924- ben Rudolf Steiner újságíróknak és Karl Heyer történésznek azt mondta, hogy "1933-ban olyan sötét hatalmak fognak megjelenni a szociális életben, amelyeket a Napdémonként írhatunk le". Ez a Napdémon nagy ellenfele a Napszellemnek, a Krisztusi szellemnek és az ÉN kultúra nagy ellendrukkere. És pontosan 1933-ban került hatalomra Adolf Hitler, aki aztán zsidók millióit, cigányokat és ellenzékieket küldött koncentrációs táborokba.

1919. június 22-én Rudolf Steiner nagyon súlyos szavak kimondását érezte szükségesnek: "Ha az emberek Németországban képesek átszellemesíteni magukat, akkor áldás lesznek a világra, de ha nem tudják megtenni, akkor romlást hoznak a világra". Amit aztán Hitler hozott, az romlás volt nem áldás. A Hitleri idők démoni hátteréhez ad gondolatokat Sergej O. Prokofjev könyve, ahol azt olvashatjuk: "Hitler olyan körökkel állt kapcsolatban a nyugati páholyok közül, akik tudatosan Közép-Európa szellemi feladatának megsemmisítésére törekedtek és a német nép önbizalmának egyszer és mindenkorra való megsemmisítésén dolgoztak, - hogy ezzel a morális bizonytalanság és kétség állapotát felerősítsék és közben Közép-Európában a saját befolyásukat megerősítsék". A közép-európai feladatról ne beszéljen többé senki sem, ez volt azoknak a sötét szellemi erőknek a célja, akik Hitler műve mögött álltak.

Prokofjev könyvének címe, melyből a fenti idézet is származik "Közép- és Kelet-Európa szellemi feladata". Ha Putyin orosz elnök és Schröder német kancellár Rudolf Steiner kutatásait tanulmányoznák, akkor bizony sokkal mélyebb alapokat találnának a közös jó viszony kialakításához. Rudolf Steiner szerint "valóban áldást jelentene az emberiség fejlődésére, ha Közép- és Kelet-Európa között egy harmonikus, jó viszony alakulna ki, mert Közép-Európa feladata az, hogy a szellem termelékenységét bevigyék Kelet-Európába". Az így Nyugat-Európából származó intellektuálist és anyagit kell középen szellemmel áthatni és aztán kelet felé továbbadni. "Túl keveset törődünk a kelettel" mondta Rudolf Steiner, pedig ott fog Európa sorsa eldőlni és Németország egykoron Amerikai kolónia lesz". Érdekes és feltűnő, hogy Amerika Lengyelországot akarja Irakban bevetni, mint harmadik megszálló hatalmat. Ha ezáltal sikerül Lengyelországot az amerikai érdekeknek megnyerni, akkor lehet, hogy ez az első lépése annak a szakadásnak, ami Oroszország és Közép-Európa között kilátásban van?

Amerika és az európai integráció
A II. világháború után az európai integrációs folyamat egyoldalúan nyugat orientáltan zajlott, és ahogyan az I. világháború után nem, most sem készült a hármas tagozódás szellemében semmiféle közép-európai program. A II. világháború 1945 tavaszán véget ért és a fegyverszüneti megállapodást május 8-án írták alá. A dolgok további alakulásáról Rudolf Steiner 1921-ben egy megdöbbentően pontos megállapítást tett, amit a történelem alakulása messzemenőkig beigazolt. Előre látta az európai misszió elleni amerikai harcot és azt mondta: "Nem abba az irányba halad minden, hogy a közép-európai szellemiséget kiírtsák? A Föld keleti része (Oroszország) közvetlenül össze fogja kötni magát a Föld nyugati részével (Amerika), először egy szörnyű ellenségeskedésen keresztül (hidegháború), majd pedig egy olyan - Közép- Európa által nem kívánt - folyamatban, amely magát mint világkultúrát, világcivilizációt akarja megvalósítani."

Ez a világcivilizáció ma az amerikai életstílus, az "American Way of Life", melyben az amerikai kapitalizmus minden eleme benne található. Ez az az irányzat, amire Rudolf Steiner azt mondta, hogy "Közép-Európa által nem kívánt" és pontosan azért nem, mert a közép-európai szellemiséget ki akarja irtani, mert annak helyébe "beteg és halott kultúrát" akar hozni a világba. Igen átfogó Prokofjevnek ezzel kapcsolatos gondolata: "Ha az ember Németországban van, akkor csak csodálkozhat azon, hogy milyen erővel van jelen az amerikanizmus, és mennyire gyengén van jelen a németek tudatában a közép-európai feladat és mennyire hallgatnak ennek végrehajtásáról."

Amerikának az a törekvése, hogy a közép-európai feladat/misszió végrehajtását aláássa, már az európai integrációs folyamat elején megjelent. Az amerikai külügyminisztérium 1949-ben kelt levelében az áll, hogy "Németország megszállását csak akkor szabad megszüntetni, ha egy megfelelő Európai Unió jön létre, mely képes Németországot felszívni". A felszívni kifejezés arra utal, hogy Német o. többé nem tud önálló véleményt mondani és képviselni. Érdekes, hogy Rudolf Steiner a közép-európai programban azt írta, hogy Amerikának az a célja, hogy Németországot annyira internacionalizálja, és egy unióba bevonja, hogy a világban a német elem (gondolat) többé ne jelenhessen meg.
Ezen célok érdekében irányították konzekvens módon az európai integrációt és vezérelte a folyamatot a háttérből az amerikai diplomácia. Mindez egy tudatalan "Strohman" közreműködésével történt, akit az EU apjának tartanak. Honfitársa a francia államfő Charles de Gaulte átlátta a játékot és azt mondta: "Jean Monnet nem francia, akit valami az amerikaiakhoz köt, hanem egy nagy amerikai". És amikor a mai francia elnök Jaques Chirac a német kancellár oldalán fellép a háború ellen, akkor ez azt mutatja, hogy már a mai Franciaország elkezdte átlátni az amerikai játékot.

1924-ben Kobernitz-ben tartott előadásában Rudolf Steiner azt mondta, hogy "egyszer még létrejön az Európai Egyesült Államok, teljesen azonos módon az Amerikai Egyesült Államokhoz". Az azonos módon azt jelenti, hogy az az európai állam, ami létre fog jönni, az nem a hármas tagozódás szerint lesz szervezve, hanem az egységállam elvei szerint. Pontosan ezen szempontok szerint zajlott az egész egyesülés a mai napig és még akkor is, ha bizonyos körök úgy érzik, hogy az EU-ban a hármas tagozódás jó úton halad.
Michael Kirn, egy hamburgi államjogász pontosan a fején találja a szövet, amikor azt írja: "a tagországokat azzal a lehetőséggel kötik meg, hogy elhitetik velük, hogy ha meg nem oldott szociális problémáikat beledobják egy nagy edénybe, akkor az a brüsszeli felsőbbség utasításaira majd megoldódik". Miközben mindenki előtt ismert, hogy a szociális problémák gyökere a társadalom szellemi életében van és a megoldás nem Nyugat-Európa centralizációjában rejlik, hanem a szociális hármas tagozódás konkrét megvalósításában keresendő.

A "kultúrák harca" következik?
1924. július 19-én egy előadásában mondta ezeket a fenyegető szavakat Rudolf Steiner: "Ha a Kali Youga végét követő első évszázad eltelt, (vagyis a 2000. év elkövetkezett) az emberiség vagy a civilizáció sírjánál fog állni, vagy egy olyan felemelkedés előtt, ahol az emberi szívekben az intelligenciát a szellemmel az emberek összekötik, és a Michaelita-harc a Michael impulzusért megindul."

Az intelligenciát a szellemmel összekötni, ez a közép-európai feladat, a korszellem Michael célja és hasonlóképpen a német népszellem célja, ami ha nem sikerül megfelelően, akkor Rudolf Steiner úgy látja, hogy egy háborút fog okozni Ázsia és Amerika között, mely háború az egész világra ki fog terjedni. Egy ilyen háború pedig az emberi civilizáció sírját jelenthetné.

Az USA-ban ma bizonyos körökben már teljesen nyíltan beszélnek, a kultúrák harcáról és egyáltalán nem zárják ki a gazdasági-politikai összecsapások mellett a fegyveres összecsapásokat sem a világ keleti részével. Egyesek szerint a háború Irakban ennek a kezdete volt, és ezek után Szíria és Irán, majd pedig az egész keleti régió is bevonásra kerülhet. Ezek után Észak-Korea, majd az atomhatalom Kína következhet, és végül más Ázsiai atomhatalmak is sorra kerülhetnek. Ezzel a nagy "Kelet-Nyugat konfliktus" elkezdődött. Amerikai vezető körben ma már nyíltan a IV. világháborúról beszélnek, mert ők is a hidegháborút tekintik a harmadiknak.

Ha a harcot Kelet és Nyugat között el akarjuk kerülni, és ezt a veszélyt mint tényleges fenyegetést ismerte fel Rudolf Steiner, akkor a világ közepének, Európának fel kell ébrednie, és aktívvá kell válnia. Olyan programot kell adnia a világnak, mely szellemi és szociális oldalról nemcsak elfogadható, hanem képes a krízisekből és veszélyekből a világot megmenteni. Semmi sem lenne megfelelőbb erre, mint a "szociális szféra hármas tagozódásának" rendszere. Ez a racionalitás és a szellemiség összekötésével az élet minden területén híd lehetne a nyugati materializmus és a keleti spiritualizmus között. Ebben az értelemben Európa egy nagy feladat, a világ pedig egy sorsdöntő döntés előtt áll.

Amennyiben a III. évezred elején Európa hasonlóképpen elbukik, mint ahogyan Németország elbukott az előző évszázadban, akkor a világ hasonló káoszba süllyedhet, mint Európa annak idején. Ezzel kapcsolatban Rudolf Steiner konkrét világháborút látott közeledni az 1919. november 23-ai előadásában: "Egyébként az emberiség nehéz harcoknak néz elébe. És ezen harcok ellen, melyeknek a kezdeténél állunk, és a Föld fejlődésének kezdeti impulzusait viszik majd el az abszurdumig, nem lehet sem politikai, sem gazdasági, sem pedig szellemi gyógyszert találni, olyant amit a régi történelmi fejlődésből lehetne kinyerni. Ami a régi időkből jön, azokból keletkeztek az akadályok, melyek Európát a szakadék szélére állították, melyek Ázsiát és Amerikát egymással szembeállították, melyek az egész Földet átfogó harcot létrehozzák. Ellenük csak és kizárólag az tud hatni, ami az embert a szellemhez vezeti el: a Michaeli-út, és ennek folytatása a Krisztusi-út."

Tehát csak a "Michaeli-út" tud az egész Földet átfogó harc ellen fellépni és hatni és ennek első lépése azt kívánja tőlünk, hogy a hideg fej gondolkodását a meleg szív gondolkodással váltsuk fel. A hideg fej gondolkodás az ami a fegyvereket kitalálja és rendszerbe állítja, míg a meleg szív gondolkodás adja azt a morális kontrollt, ami ezen fegyverek alkalmazását megakadályozza. Ha ez a közeli jövőben mégsem sikerülne, erre az esetre Rudolf Steiner megmutatta a sötét alagút végén a fényt, amikor azt mondta: "Amikor elkövetkezik a 2086-os év, akkor Európában mindenütt épületek épülnek, melyeket szellemi céloknak szentelnek majd, és mind a mi Dornach-i épületünk másolatai lesznek két kupolájukkal. Ez lesz majd az ilyen épületek aranykora és a szellemi élet ekkor virágozni fog."

Forrás: zoldelet.hu



Előző cikk ebben a rovatban:
A mosás nem elég!
Következő cikk ebben a rovatban:
Sok gyógyítás = GyógyítáSOKK


További cikkek ebből a rovatból:
Egyre betegebb a magyar környezet - A világ harmadik legveszélyeztetettebb országa vagyunk!
Madárinfluenza és matematika: A csirkék döglötten többet repültek, mint a gólyák és a fecskék?
Természetpusztító pelenka
Köszönjük, Unió: Százezer tonna alma rohadt el Szabolcsban
Öngyilkos folyószabályozás
A Tisza-szabályozás kára
Sok gyógyítás = GyógyítáSOKK
A mosás nem elég!
Porviharok – kóstoló a klímaváltozásból
Mitől beteg az egészségügy?
Tartósított világ
A Föld ökológiai rendszerének legsérülékenyebb része a légkör
Az elöregedés Európa legnagyobb problémája
Egy bennfentes kitálal - Interjú egy volt oltóanyag-kutatóval
Jön a globális elöregedés

Korábbi cikkek:
Hírlevél
2050-re Norvégia lesz az első szénsemleges ország?
A tiszta energia
AZ EURÓPA UNIÓS VÁLASZTÁSRÓL
Mini-atomerőművek szolgáltatnak áramot 20 000 otthonnak Romániában


(C) 2008 Magyar Szociális Zöld Párt. Minden jog fenntartva.